Oldalak

kedd, augusztus 30

Pizza

Annak ellenére, hogy az átlagember úgy fog a pizza elkészítéséhez, hogy felveszi a telefont, és hívja a kedvenc kiszállítóját, a pizza egy szinte elronthatatlanul egyszerű étel. Ráadásul minden kísérletezőkedvünket és fantáziánkat bevethetjük, szinte kockázat nélkül. Plusz ideális terep a maradékok felhasználására.

Bár háztartásunkban megoszlanak a vélemények, miszerint a vegán pizza 2 vagy 3 részből áll, de én amellett voksolok, hogy három részből: pizzaalapból, ami maga a tészta, valamilyen kencéből, ami nálunk általában paradicsomos szósz (sugo?), és végül feltétekből áll. Az ellentábor szerint pedig alap és feltét a titkos kombináció. De ne higgyük ám azt, hogy ez a kategorizáció csak bölcsészek szájcséplése. Ugyanis az ellentábor hitvallása szerint a feltéteket össze kell főzni a szószban, mielőtt rápakolnánk az alapra. Amiben olykor lehet is valami, de olykor meg a lustaságom azt mondja, nem érdemes plusz lábast koszolni. 

Szóval nézzük, hogy kell Pizzatésztát készíteni. 
Mivel ez gyakorlatilag megegyezik a kenyértésztával bármilyen kenyérnek való tésztát választhatunk, de közlöm a basic oregánós arányait. Kezdő sütni-főznivágyók, sajnálom, itt szemmel, tapintással, ízzel dolgozom, nem mérleggel.

Hozzávalók két közepes pizzához
4 bögre liszt. (legjobb a 3:1 arányban fehér és barna)
kb fél (zacskó szárított/kocka friss) élesztő
víz
kb negyed bögre oregáno
cukor
só (sok)

Elkészítés:
  1. Körülbelül negyed bögre langyos vízben feloldunk egy kiskanál cukrot (Ha használunk. Kihagyható, csak felturbózza a folyamatokat), és csomómentesen elkeverünk benne olyan két kiskanál lisztet, majd az élesztőt is belemorzsoljuk/szórjuk. Félrerakjuk, hagy fusson. 
  2. Közben nekiállunk elkeverni a tészta száraz hozzávalóit, sóból bőven rakjunk, Legalább egy evőkanállal, de kettővel sem lehet sok gond. 
  3. Ha felfutott az élesztő, akkor azt beleöntjük a pizzatésztába és először villával nekiállunk tésztát keverni, majd folyamatosan elkezdjük hozzáadni a vizet is. Lassan, apránként. Egészen addig, amíg már nem csak a porban kevergetjük a mócsingokat, hanem lassan kezd összeállni a tészta, ekkor átválthatunk kézre, ilyenkor már nem ragad annyira, és kezdjük el gyúrni a tésztát. Mindig csak pár kanálnyi vizet adjunk hozzá, csak annyit, hogy kenyértészta keménységű tésztát kapjunk. Ez azt jelenti, hogy már lisztport sehol sem látunk, a tészta nem ragad és nyugodtan bele lehet bokszolni. Ha úgy gondoljuk, hogy eléggé elgyúrtuk, akkor félretesszük kelni, legalább 3/4 órára. De télen lehet az több is mint egy óra. Addig elkészíthetjük a feltétet
  4. Ha megkelt, ezt onnan tudjuk, hogy a tészta megpuhul, akkor kétfelé választjuk, és elkezdhetjük kézben formára nyújtani. Ekkor kapcsoljuk be a sütőt is, a lehető legmagasabb hőmérsékletre. Majd ha már nagyjából elérte a kívánt méretet, akkor a formában formára igazítjuk. Ha elszakad nem baj, ragasszuk össze. A szélére gyúrjunk egy kis peremet. 
  5. Ekkor a pizzatészta kész, jöhet rá a feltét
  6. Süssük a sütőben, amíg a tészta meg nem sül. Nézegessük gyakran.
Szósz:
Itt csak egy dolog fontos, ne legyen nagyon folyós. Sűrűbb paradicsomléből érdemes kiindulni, paradicsomkonzervből esetleg.  Sózni kell, bazsalikommal oregánoval, kicsi borssal fűszerezni és gyakorlatilag kenhető is vele a pizza. A maradékot pedig az elkészült pizza megöntözésére lehet használni.

Feltétek pl.
cukkini, padlizsán, tofu, gomba, paradicsom, aszalt paradicsom, olajbogyó, paprika, bab, csicseriborsó stb... 

csütörtök, augusztus 11

Fekete mágia - csokitorta

Az úgy van, hogy én nem szeretem a csokit. Még a csokikrém készítése közben is azon gondolkoztam, minek csinálok én csokitortát, amikor még a szagát sem szeretem . Mármint a keserűcsokinak. Aztán a végeredmény mégis olyan lett, amiből többször is ettem. Igaz, csak ujjnyi szeleteket, ellentétben csokiimádó társam negyed szeleteivel.

Ez amúgy az a fajta torta, aminek kifejezetten jót tesz az egy napos hűtőben állás, tehát nyugodtan el lehet készíteni, a hatékony időgazdálkodás nevében, egy nappal előbb, sőt, jobb is.


Először a krémet készítsük el, mert annak úgyis ki kell hűlnie, hogy kenhető legyen és ne folyós.

Hozzávalók a krémhez:
egy tábla feltördelt keserűcsoki (természetesen minél jobb alapanyag, annál jobb lesz a végeredmény)
körülbelül 100 gr margarin
egy kanálnyi vagy több melasz

Az elkészítés roppant egyszerű: lassú, nagyon lassú tűzön, rezsón kettes fokozat, olykor megkevergetve, vagy inkább folytonos kevergetés mellet összeolvasztjuk a hozzávalókat, majd félretesszük hűlni.

Hozzávalók a tésztához:
1 1/4 bögre liszt
1 bögre cukor
1 teáskanál szódabikarbóna
1-2 teáskanál citromlé (ezt nem szabad kihagyni, ettől meg a szódabikarbónától fúvódik fel a tészta)
1/8 - 1/4 bögre étcsokitörmelék
1/3 bögre kakaó (ebből is jobb a jobb minőségű, ja és nem tejporos vagy cukrozott)
1/3 bögre étolaj (napraforgó)
1 bögre víz

 A tészta elkészítése sem bonyolultabb a krémnél, de először melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Aztán a szokásos, előbb összekeverjük a száraz hozzávalókat majd beleöntjük a folyékony hozzávalókat módszerrel elkeverjük a tésztát. A folyékony hozzávalókat tényleg az utolsó pillanatban adjuk hozzá, és igyekezzünk minél gyorsabban elkeverni, hogy az étcsokitörmelék ne nagyon oldódjon fel.

Aztán töltsük át a masszát egy kisebb kapcsos tortaformába(nekem teflonos van, egyéb formáknál lehetséges, hogy ki kell kenni margarinnal), és süssük körülbelöl 45-50 percig. Azt hiszem tűpróbánál az étcsokitörmelék miatt sosem fog megfelelő eredményt produkálni, de 45-50 perc körül érzékelhető, hogy elkészült.

Majd vegyük ki a sütőből, 5 perc hűtés után óvatosan fejtsük le róla a formát, és hagyjuk hűlni rácson.

Ha teljesen kihűlt(ha türelmetlenek vagyunk, akkor a krém elolvad és olyan lesz, mint a képen látható), és a krém is kenhető(utóbbit ne rakjuk be a hűtőbe, túlságosan megkeményedik), akkor lapos késsel elegyengetjük a krémet a felszínén. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.

kedd, augusztus 2

Répatorta

Rendben, ez nem egy tradicionáliss répatorta, de répa az van benne és alapjaiban megegyezik a valódi carrot cake-kel (vagy legalábbis annak vegan változatával).
Kiindulópont itt.

Hozzávalók:
3 bögre reszelt répa (köröülbelül hat nagyobb répa)
2 bögre liszt
1 1/4 bögre cukor
1/2 tk só
2 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
2 tk fahéj
3/4 bögre repceolaj
1/2 bögre (100%-os) narancslé
1 bögre mazsola
1 bögre dió vagy egyéb mag
1/4 bögre étcsoki apróra tördelve.

Elkészítés:
1. Reszeld re a répákat
2. Melegítsd elő a sütőt 185°C-ra
3. Keverd össze az összes száraz hozzávalót
4. Add hozzá a répát és az olajat, keverd el.
5. Majd a narancslével is járj el hasonlóképpen
6. Add hozzá a mazsolát, diót, csokit (ezek közül bármelyik kihagyható, talán a mazsola a legkevésbé) keverd el.
7.Öntsd tortaformába vagy tepsibe (ennyi hozzávalókbóll tetemes mennyiség készül, fele adagból egy kisebb/közepes tortaformára futja, lsd képmelléklet.) és süssd tűpróbáig. Legalább 45 perc.
8. Ha kibírod türelemmel, hagyd teljesen kihűlni, és borítsd ki a formából.(Legalább egy kis ideig hagyd hűlni, akkor készségesen elválik a tepsi falától.)

hétfő, július 18

Zöldséges pásztor pite

A recept a bbc oldaláról származik és neve alapján a 'shepherd pie' vegetariánus változata lenne, de gyakorlatilag igen kevéssé emlékeztet az alapreceptre, hisz még krumpli sincs benne.

Arról nem is beszélve, hogy szerencsétlen pásztornak a ködös albionban édeskrumplit szereznie körülbelül akkora kihívás volt, mint most Magyarországon lehet az átlagembernek.

De sebaj, ha nincs édeskrumpli, akkor szimpla krumplipürével is meg lehet csinálni, vagy ha az édeskrumpli színét és ízét akarja valaki utánozni, akkor fele krumpli, fele sütőtök - répából már túl sok lenne - felhasználásával készítsen pürét. Úgyse lesz olyan, de még úgy is isteni finom lesz..

Hozzávalók:

A töltelékhez
 fél kiló minél nagyobb répa felkockázva
150 ml vörösbor
egy konzerv kockázott paradicsom (400g)
2 zöldségleves kocka
egy konzerv lencse (400g)
2 ek kakukkfű

A püréhez:
1 kiló (édes)krumpli
25g vaj
fűszerek(só, bors szerecsendió)

Elkészítés:

  1. Futtasd meg a répákat olajon. Majd öntsd fel a vörösbör 2/3-val és a paradicsomkonzervvel és gyöngyözve párold 10 percig. Ezután add hozzá a lencsekonzervet is, majd további tíz percig - vagy ameddig a répa egy leheletnyit megpuhul, a lencse pedig elkezd szétesni - gyöngyöztesd tovább. Ekkor vedd le a tűzhelyről, add hozzá a kakukkfüvet és a maradék bort.
  2. Eközben, ha száz kezed van, feltehed főni az édeskrumplit, majd ha megpuhult annyira, hogy lehet pürésíteni, negyed óra, akkor elkészítheted a pürét.
  3. Melegítsd elő a sütőt 190°C-ra. Ideális esetben végy elő egy süthető kerámiatálat, vagy jénait, vagy tulajdonképp mindegy mit, amiből nem folyik ki, és állja a meleget. Öntsd bele a tölteléket majd egyenletesen oszlasd el a tetején a pürét. Süsd addig, amíg a teteje meg nem pirul, vagy ha ezt nem bírod kivárni, akkor addig, amíg már nem bugyborékol az oldalánál.
  4. Fogyaszd jó étvággyal.

szerda, május 18

Sütőtökös rizottó

A sütőtökös rizottó alapötlete a BBC oldaláról jött, de zsálya híján inkább az indiai ételekre jellemzően fűszereztem. A végeredmény a sütőtöktől selymes, a rizottótól krémes, a fűszerektől pedig pikáns lett. Megdöbbentően finom.

Hozzávalók:
kisebb sütőtök, tényleg kicsi
1 bögre rizottó rizs
2 bögre víz
1 zöldségleveskocka
olivaolaj
mustármag
koriandermag
bors
őrölt erős vagy csilipaprika
egész római kömény


1. A sütőtököt megtisztítjuk, azaz meghámozzuk és kimagozzuk, majd kisebb kockákra vágjuk.
2. A kockára vágott sütőtököt beleöntjük egy tepsibe, megöntözzük olívaolajjal és nem spórolva a fűszerekkel, ízesítjük, sózzuk. Körülbelül annyira kell megszórni hogy minden fűszer egyenletesen el legyen oszlatva a sütőtök tetején. Legközelebb kimérem. Jól összekeverjük, hogy nagyjából egyenletesen oszoljanak el a fűszerek Rakjuk be 180-200 fokra a sütőbe és addig sütjük, amíg meg nem puhul.
3. Nagyobb méretű lábasban felmelegítünk egy kevés olívaolajat, megfuttatjuk rajta a rizst majd ellenkezve a rizottókészítési hagyományokkal, beleöntjük a két bögre vizet (Persze lehet pepecselni a fokozatos vízadagolással, ha van időd vagy kedved.). Beledobjuk a zöldségleveskockát és az első forrás után lejjebb vesszük a gázt, villanyrezsót, ami van.
4. Folyamatosan vagy alkalmanként megkevergetjük és hozzáadjuk a megpuhult fűszeres tököt. Addig főzzük, amíg el nem éri a kívánt rizottó állagot.

Variációk
Az eredeti rizottórecept fehérbort is megemlít, ebben az esetben egy pohár fehérbor és másfél bögre vízzel készíteném.
Reszelt vegan sajttal tálaljuk.